Most nem alszom, nem álmodom, teljes mértékben ébren vagyok, mégis azt kell írnom, hogy ha minden így folytatódik, akkor az előző részben történtek akár a valóságban is megtörténhetnek.
Hogy mire alapozom ezt? Semmi másra, csak saját, több éves tapasztalatomra. Először is, 2009-ben a Magyar Gárda betiltásának indokolása, amelyben elhangzik, hogy a gárdisták ugyan nem követtek el erőszakos cselekményt, de elkövethettek volna. Aztán sorban a többi hamis, jogot sértő és csorbító korlátozás és intézkedés, amely mind-mind azt bizonyítja, hogy ebben a nagy demokráciában bizony működik a kettős mérce, működik a gyülekezési jog semmibe vétele és a szólásszabadság korlátozása is. Egy, szintén „d” betűvel kezdődő társadalmi berendezkedés jut erről eszembe, de ez nem demokrácia, hanem diktatúra. Ezt a társadalmi berendezkedést működtette demokráciának álcázva az MSZP (gondoljunk csak a 2006-os eseményekre) és ezt a társadalmi berendezkedést működteti a „nemzeti együttműködés kormánya”, a FIDESZ, 2010-től napjainkig. (Nem csoda, hogy a szegfű lassan elhervad, a narancs meg erőteljesen elkezdett rohadni.)
2010-től gárdista létünk minden egyes mozzanatát végigkísérte az a törekvés, hogy megpróbálják megszüntetni azokat a szervezeteket, amelyek a Magyar Gárda feloszlatása után létrejöttek. A hatalom idegen érdekeket képviselő birtokosai kiadták utasításaikat csahos kutyáiknak, azok pedig a várt konc reményében, sokszor a törvényekre fittyet hányva indítottak eljárásokat – tiporva jogot és igazságot, – tiltottak meg rendezvényeket. Egy ilyen megtiltott rendezvényről szeretnék most bővebben írni.
1945. február 11-e, a Kitörés napja. A Vörös Hadsereg többszörös túlerejével szemben a Budai Várban rekedt védők már képtelenek tartani állásaikat. Lehetőségeikhez képest az utolsó pillanatig tartják fel a vörös hordát, és amikor már minden végképp tarthatatlan, megpróbálják a lehetetlent, kitörni és nyugat felé vonulva elérni a német arcvonalat. A magyar honvédő katona ismét leteszi névjegyét. Nyomorúságos körülmények között, ellátás és utánpótlás nélkül, a győzelem legkisebb esélye nélkül harcol szinte az utolsó leheletéig, és amikor nem megy tovább, megpróbál kitörni, hogy erőt gyűjtve tovább harcolhasson. A több ezer főből csak keveseknek sikerül megmenekülni. A vörös horda, amely eddig csak rombolt, benyomul a védelem nélkül maradt városba, vérgőzben fürödve fosztogat, erőszakol és gyilkol, így „ünnepelve” meg Budapest elfoglalását, a felszabadításnak hazudott megszállást.
Vajon megérdemli-e a magyar katona, hogy fejet hajtsunk áldozata előtt? Vagy inkább a „felszabadító” szovjet hősökre kell emlékezni?
Mondanám, hogy tegye mindenki saját értékrendje szerint, de a „rendszerváltás” után negyedszázaddal még mindig ott tartunk, hogy csak a szovjet “hősökre” lehet emlékezni. De akkor miért beszélünk egyáltalán rendszerváltásról!?
Február 11-e. Évről-évre megkísérlem, hogy hivatalosan is fejet hajthassunk honvédő magyar katonáink előtt. 2012-ben sikerült utoljára. Az idén ismét megpróbáltam. Nézzük tényszerűen, hogy mire is jutottam.
A Gyülekezési törvényben meghatározottak szerint bejelentettem a rendőrségen egy rendezvényt, amelynek célja:
„Megemlékezés az 1945. február 11-i kitörés áldozataira, különös tekintettel a honvédő magyar katonákra.”
Helyszínként a XII. ker.-i Hegyvidéki Turul szobrot jelöltem meg, amely egyébként a II. világháború áldozatainak állít emléket. (És amelyet, több bajtársammal magam is védtem, amikor az „érzékenyek” le akarták bontatni.)
A rendőrség a rendezvény megtartását megtiltotta, amely már magában is a gyülekezési jog szemen köpése, megtűzdelve egy jó adag prejudikálással, de nézzünk bele a tiltás indokolásába is, mert a maga nemében egy igazi posztkommunista remekmű. Bármely, ’50-es évekbeli koncepciós perrel felveszi a versenyt. Szerencsére azonban akasztás már nincs. Nem idézem mind a hat oldalt, amely taglalja Az 1966-os ENSZ közgyűlés, az 1950-es Római Egyezmény és az 1947-es Párizsi Békeszerződés határozatait, kizárólag a lényegre szorítkozom. Tehát:
„Kollektív véleménynyilvánítási joguk alapján a polgárok véleményt nyilváníthatnak a széles értelemben vett közügyeket érintő kérdésekben. Ilyen közügyeket érintő kérdés például, hogy miként viszonyulunk a történelemhez, milyen eseményt tartunk ünneplésre méltónak. A gyülekezési jog alapján megtartott rendezvények alkalmasak az egymás mellett élő, de egymástól részben, vagy jelentősen eltérő történelmi narratívák megjelenítésére.
Február 11. a becsület napja, 1945-ben ezen a napon a budapesti csatában – a budai várnegyedben körülzárt- német-magyar csapatok összehangolt nyugati irányú támadást intéztek az összefüggő német arcvonal elérésére. Ez a nap tehát a kitörési kísérletre történő megemlékezés, egyben a magyarországi szélsőjobboldal egyik legnagyobb éves eseménye.
A bejelentő személyével összefüggésben kiemelendő, hogy személye számos ponton kapcsolódik a Magyar Hajnal Mozgalom Párthoz, melynek rendezvényein felszólalóként is részt vett. A Magyar Hajnal Mozgalom Párt alapító okiratában utal a görög Arany Hajnalra, mely ismerten szélsőséges párt, mint követendő példára.
Kiemelendő továbbá, hogy a bejelentő a Magyar Gárda jogerős betiltása után bekövetkezett gárda-szakadás eredményeként létrejött Magyar Nemzeti Gárda vezetője, mely szintén szélsőséges ideológiát vall magáénak.
A bejelentő jelezte, hogy tárgybeli rendezvényen részt fog venni a Magyar Nemzeti Gárda, melynek tagjai a rendezvény ideje alatt oszlopokban és sorokban (alakzatban) fognak állni és vonulni.
A tárgybeli rendezvényen is várhatóan olyan szélsőséges, részben a Magyar Hajnal Mozgalom Párt eszmeiségével azonosuló személyek, valamint más szélsőjobboldali radikális csoportok vesznek részt, akik jelenléte esetén a rendezvény a demokrácia lényegéhez tartozó közrend és köznyugalom jelentős mértékű támadásával is együtt járhat, amellyel szemben a nemzetközi szerződések az állam részére korlátozást, tiltást tesznek lehetővé.
Fennáll a veszélye annak is, hogy a tárgyi rendezvényen a bejelentésben megjelölt céltól eltérő olyan szélsőjobboldali eszmék terjesztésére kerül sor, amely az előzőekben meghatározott békeszerződés érvényre juttatásán felül, más személyek, így esetlegesen a második világháború érintett áldozatainak emlékét megsértve, a jelenleg is élő hozzátartozók személyhez fűződő jogait, emberi méltóságát oly mértékben sértenék, amely túllépi a gyülekezési jog törvényben rögzített kereteit, megbontva ezzel a személyiségi jogok rendszerének egyensúlyát.
A közrend védelme – ezen belül is a közbiztonság és a köznyugalom kiemelkedő társadalmi érdek, amely a bejelentett rendezvény megtartása esetén súlyos fokban sérülhet, tekintettel arra, hogy egyfelől a rendezvény önmagában s alkalmas a köznyugalom megzavarására, másfelől pedig a rendezvényen esetlegesen mások méltóságát sértő kijelentések hangozhatnak el, ezáltal pedig sérülhet az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos alapjog.”
És végül a kedvencem:
„A Budapesti-Rendőr-főkapitányság megkeresést bocsátott ki a rendezvény további részleteivel kapcsolatban, amelyre az eljáró társszerv minősített adatot tartalmazó okiratban adott, a fentieket erősítő tartalmú tájékoztatást.”
Nesze neked „kollektív véleménynyilvánítási jog”! Helyette jöjjön inkább egy jó kis kettős mérce, mert miközben az általam bejelentett rendezvény megtartását megtiltotta a BRFK, az MSZP a Vérmezőn emlékezett meg Budapest szovjet „felszabadításáról”.
(Bővebben itt olvashattok róla: https://kuruc.info/r/2/139409/)
Mindegy, hogy a honvédő magyar katonákról akarsz megemlékezni, az a Becsület napja, az szélsőjobboldali és kész, meg van tiltva. Dacára annak, hogy Szabó Máté ombudsman 2009-ben kiadott állásfoglalásában kijelenti, hogy ideológiai alapon nem tilthat be rendezvényt a rendőrség.
Fentiek tekintetében személyemmel összefüggésben én inkább azt emelném ki, hogy az általam vezetett Magyar Nemzeti Gárda párt-független szervezetként működik. A (tudomásom szerint az azóta már rég nem működő) Magyar Hajnal Mozgalom Párt egyetlen rendezvényén vettem részt felszólalóként.
(Az összefoglaló itt tekinthető meg:
https://gardamozgalom.org/budapest/20131126/jabb-6-milli-rdot-6-milli-rt-20131123 )
Jól emlékszem a rendezvény céljára és a mondandómra: ne egy újabb holokauszt emlékközpont létrehozására költsön a kormány 6 milliárdot, hanem az egészségügyre, oktatásra, gyermekétkeztetésre. A holo-központ azóta már-már készen van, az egészségügy, az oktatás és a gyermekétkeztetés még mindig romokban hever, én meg változatlanul fenntartom az akkori véleményemet. Ha a jövőben pl. az MSZP hív egy hasonló célú rendezvényre (ennek mondjuk kb. annyi az esélye, mint a trójai falónak az epsomi derbyn) beszédet mondani, szívesen elmegyek oda is. Idetartozik az ombudsman állásfoglalásának másik része is, amely azt tartalmazza, hogy egy rendezvény betiltásáról vagy engedélyezéséről szóló döntésnél nincs joga a rendőrségnek mérlegelni a társadalmi érdeket, nem szabad minősítenie a szervezőt. Azt meg már csak teljesen mellékesen jegyzem meg, hogy a görög Arany Hajnal egy demokratikusan megválasztott párt. (Az viszont igaz, hogy ha mondjuk választanom kéne a görög LMP és közte, nem kétséges, hogy hova húznám az X-et.)
A Magyar Nemzeti Gárda és a szélsőséges ideológia? Ezt ki, mikor és minek alapján állapította meg? Egyáltalán mit jelent az, hogy szélsőséges? Miben nyilvánul ez meg? Jó lenne erről bővebbet tudni!
Aztán jönnek azok a kifejezések, hogy „várhatóan” és „járhat”. Feltételezések. Ugyanúgy, mint a Magyar Gárda betiltása esetén az „elkövethetett volna”. Egyébként sokkal jobb lenne, ha a rendőrség jövendőmondás helyett a kötelességét teljesítené és a közrend, köznyugalom megzavarása esetén végezné a munkáját, de persze tapasztaltuk már, hogy egyes népcsoportok ilyen jellegű cselekedete esetén nem hogy nem bocsátkozik jövendőmondásba, hanem a konkrét cselekmény elkövetésekor sem intézkedik.
Jó meglátás viszont, hogy bizony „fennáll a veszélye annak is, hogy a tárgyi rendezvényen a bejelentésben megjelölt céltól eltérő olyan szélsőjobboldali eszmék terjesztésére kerül sor”. Csakhogy, ha már egyszer szélsőségesek vagyunk, ez a lehetőség minden rendezvényünkön fennáll, de érdekes módon a többi rendezvényt tudomásul veszi a rendőrség. A kettős mérce újabb bizonyítékai viszont a következő szavak: „más személyek, így esetlegesen a második világháború érintett áldozatainak emlékét megsértve, a jelenleg is élő hozzátartozók személyhez fűződő jogait, emberi méltóságát oly mértékben sértenék, amely túllépi a gyülekezési jog törvényben rögzített kereteit, megbontva ezzel a személyiségi jogok rendszerének egyensúlyát”. Hogy az MSZP megemlékezését esze ágában sem volt senkinek megtiltani, számomra nyilvánvaló kettős mérce, de ezen már nem csodálkozom. Viszont a pofátlanság netovábbja az áldozatok emlékének megsértését és a hozzátartozók személyhez fűződő jogainak, emberi méltóságának megsértését felhozni indokolásul. Vagy azok a hozzátartozók nem számítanak, akinek anyját, húgát, nővérét erőszakolták meg a „hős felszabadítók”, miután a férjet, az apát megölték? Persze tudom, hogy van egy népcsoport, amely az átlagnál érzékenyebb, még akkor is, ha soraikból rendre kun bélák, zucker gusztávok, péter gáborok és körmös bauerek kerülnek is ki. Az ő érzékenységükre vigyázni kell, mert ha sértődés éri őket, nem csak a személyiségi jogok rendszerének egyensúlya borul fel, hanem az egész világ egyensúlya is.
És jönnek ismét a már jól bevált szavak: „sérülhet” és „hangozhatnak”. Ismét feltételezések, megfoghatatlan és cáfolhatatlan kifejezések.
Aztán legvégül az adu-ász: „A Budapesti-Rendőr-főkapitányság megkeresést bocsátott ki a rendezvény további részleteivel kapcsolatban, amelyre az eljáró társszerv minősített adatot tartalmazó okiratban adott, a fentieket erősítő tartalmú tájékoztatást.”
Vajon ki volt ez a társszerv? Az NBH utódja az Alkotmányvédelmi Hivatal, melynek rövidített neve (AVH) kísérteties összecsengést mutat az előbb említett Péter Gábor volt munkahelyével? (A „körmös” Bauer is ott dolgozott, de annyit elárulhatok, hogy nem egy jól menő műköröm szalon vezetője volt anno. Nem is lehet ezek után csodálkozni, hogy a rendszerváltás után leszármazottjából országgyűlési képviselő lett, mert ez szintén nem sérti az áldozatok emlékét.)
Vagy talán a TEV? Az állam pénzén hizlalt zsidó gárda, amely a hazafiak kommentjeinek megfigyelésére, és nem tetszés esetén feljelentésére szakosodott évi több tízmilliós támogatással?
Vagy egyenesen a Moszad? Amely világszerte terrorcselekményeket hajtott és hajt végre, mert az nem sérti az érzékenységüket?
Fontos lenne tudni a minősített okirat tartalmát is, de hát épp azért minősítették, hogy ne lehessen beletekinteni. Senki nem mondhatja, hogy nem végeztek alapos munkát a fiúk!
A határozat átvételekor nem felejtettem el röviden kifejteni írásban a véleményemet:
“A gyülekezési jog, a szólásszabadság és a demokrácia megcsúfolását, azaz a tiltó határozat 1 példányát átvettem.Aki a honvédő magyar katonákra való megemlékezést megtiltja, nem lehet a magyar nemzet része, csupán egy idegen nép lakája.”
Tudom, hogy a véleményem a lakájt a legkevésbé sem érdekli, de majd fogja, amikor az Öregisten megkérdezi tőle, hogy is volt ez a tiltás. Mert meg fogja kérdezni, az egészen bizonyos!
Ilyen előzmények után adtam be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra a tiltó határozat ellen a felülvizsgálati kérelmemet.
A bíróság kétszer annyi munkát végzett, mint a rendőrség, de ez csak abból látszott, hogy míg a rendőrségi tiltó határozat 6 oldalt tett ki, a bíróság 12 oldalon keresztül taglalta, hogy miért utasítja el a felülvizsgálati kérelmet és hagyja helyben a tiltó határozatot.
Nézzünk bele ebbe is!
Szerepek:
– – kérelmező (ez vagyok én)
– – kérelmezett (ez a rendőrség)
„A kérelmező hivatkozott egy – közelebbről be nem azonosított – 2009. évi ombudsmani állásfoglalásra, melyben az ombudsman a rendezvényhez fűződő társadalmi érdek mérlegelésének tilalmát mondja ki. A bíróság arra mutat rá, hogy 2009-ben az ombudsman több esetben is foglalkozott a Gytv. hatálya alá tartozó rendezvények bejelentésével kapcsolatos eljárásokkal, köztük pl. az AJB 6630/2009. számú jelentésében. Ez utóbbi rámutatott arra, hogy a rendőrségnek nincsen törvényi felhatalmazása sem annak megítélésére, sem pedig értékelésére, hogy egy rendezvény megtartásához fűződik-e (illetve mekkora) társadalmi érdek. A bíróság ezen álláspontot teljes mértékben osztja, és kiemeli, hogy a felülvizsgálni kért határozat a rendezvény társadalmi hasznosságát nem értékeli, és nem is értékelhette.”
„A jelen ügyben a kérelmezett a társhatóságtól kapott, minősített adatot tartalmazó tájékoztatásban foglaltakra is figyelemmel azt állapította meg, hogy a tárgybeli rendezvényen a Becsület napja kapcsán előreláthatólag szélsőséges, részben a Magyar Hajnal Mozgalom Párt eszmeiségével azonosuló személyek, valamint szélsőjobboldali radikális csoportok vennének részt. Éppen ezzel összefüggésben – és nem pedig, ahogyan a kérelmező utalt, bizonytalan feltételezésekre alapítva –mutatott rá a kérelmezett, hogy a rendezvény célja magában hordozza annak veszélyét, hogy annak megtartása esetén kirívóan közösségellenes megnyilvánulásokra kerülhet sor, illetve fennáll a veszélye annak, hogy olyan eszmék terjesztése történhet meg, mely ezen eszméknek áldozatul esettek hozzátartozóit alapjogaikban sértené.
A kérelmező a felülvizsgálati kérelmében csak hivatkozott rá, de semmivel nem támasztotta alá, hogy a konkrét, tárgybeli rendezvénnyel kapcsolatosan a szélsőséges és kirívóan közösségellenes, mások alapjogát is sértő megnyilvánulások eshetősége valószínűtlen, a kérelmezett ezzel ellentétes megállapítását érdemben megdönteni nem tudta. Az irányadó Pp.164.§ (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy a bíróság azokat valónak fogadja el. Az adott esetben a kérelmező nem tudta érdemben bizonyítani az állításai megalapozottságát, melynek következményeit magának kell viselnie (Pp.3.§(3) bek.) Ezzel szemben a kérelmezett megkeresése folytán az eljáró társszerv által adott, minősített adatokat tartalmazó okiratot a kérelmezett a határozatában felhívta a fentiekben foglaltak alátámasztására.
A bíróság a kérelmezettel egyezően megállapította, hogy perbeli esetben a gyülekezéshez való jog gyakorlása mások személyhez fűződő jogaival, emberi méltósághoz való jogával a közrend – ezen belül is a közbiztonság és köznyugalom – védelméhez fűződő közérdekkel konkurál. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a (megelőlegezetten) békés demonstráció is tilalmazható a jelen esetben (az adott intézkedés szükséges és arányos), mivel kevésbé korlátozó eszközök nem biztosítják mások jogainak, érdekeinek érvényesítését. A bíróság e körben hivatkozik a minősített adatokat tartalmazó okiratra, mely iratba betekintett, és megállapította, hogy a határozat meghozatalakor léteztek olyan konkrét (minősített) adatok, információk, amelyek a felülvizsgálni kért döntést a hivatkozott körben megalapozták. A bíróság hangsúlyozza, hogy az okirat megállapításainak felülvizsgálatára a bíróságnak hatásköre nincsen.”
Na, kérem, tetszik érteni?
Az nem lep meg, hogy az ombudsmani állásfoglalás értékelésekor valahogy kimaradt annak a vizsgálata, hogy a rendőrség – az állásfoglalás ellenére – miért minősített engem, mint szervezőt.
Aztán jön a szokásos: „vennének”, „kerülhet”, „történhet”, „sértené”. Demokrácia ide, gyülekezési jog oda, szólásszabadság amoda, rend a lelke mindennek és jobb az ilyet megelőzni.
A minősített okiratot elkészítő társszerv immár néha társhatóságként kap új elnevezést, de ettől még halvány gőze sincs az embernek, hogy vajon kik lehetnek ezek és mit írtak rólam.
Az viszont tény, hogy nem tudtam bizonyítani, hogy a rendezvényen nem jelenhetnek meg szélsőséges csoportok, ellentétben a rendőrséggel, aki a „társszerv” segítségével ezt simán alá tudta támasztani. Így aztán kicsit bajban vagyok most, mert közeledik a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja, amely napon szintén szeretnék egy megemlékező rendezvényt tartani, de nem tudom bizonyítani, hogy ott nem jelenhetnek meg szélsőséges csoportok, mint ahogyan azt sem, hogy esetleg nem nézem-e aznap az eget nagybőgőnek, amelyből cigánygyerekek potyognak.
Fentiek után talán érthető, hogy miért álmodtam Mózes bácsival. Számomra ezek után már teljesen nyilvánvaló, hogy jogosan kaptam 8 évet álmomban, hiszen ott sem tudtam bizonyítani, hogy nem akartam leszúrni az öreget, míg a rendőrség a „társszerv” segítségével egyértelműen bizonyította, hogy megtehettem volna.
Mit lehetett ezek után tenni?
A Kitörés emléktúra napján, a túrán induló bajtársakkal a XII. ker.-i Turul szobornál találkoztam, hogy utoljára egyeztessük, ki milyen távon indul, mi a teendő egy esetleges balesetnél és a túrázók felszerelésének ellenőrzésére is sort szerettem volna keríteni. Mikor odaértem, 3 rendőrségi kisbusz a Készenléti Rendőrség tagjaival megrakva, 2 rendőrautó, szintén állományostul, valamint egy civil szolgálati autó, amellyel a Rendezvénybiztosítási Alosztály 4 munkatársa érkezett, volt a helyszínen. Megnyugtató érzés volt, hogy a túra utolsó egyeztetését ilyen biztonságos körülmények között sikerült letudni. Nem is értem azokat az öregeket, akik folyton arról fantáziálnak, hogy naponta lopják meg, rabolják ki őket cigánybűnözők, mert ez egyszerűen képtelenség. Ha egyszer egy túra miatt ennyi rendőr tud ránk vigyázni, őket biztosan két-háromszor ilyen létszámmal őrzik a rend éber őrei, de ezek az öregek semmit nem tudnak értékelni, mindig csak nyafognak.
Ha már Turul és Kitörés napja, ha már gárdisták és emlékezés, csak-csak odakerült néhány meggyújtott mécses az emlékmű talapzatához. És higgyétek el, ezek a filléres mécsesek szebben ragyogtak, mint az MSZP sokezres koszorúja a Vérmezőn, az árulók emlékművénél.
A Turul pedig ismét lenézett ránk és elégedettség csillant a szemében. Épp úgy, mint tavaly.