Idén is, mint tavaly ez a túra nyitotta meg a Kitörésre való felkészülést. Viszonylag jó időben indultunk, ami pusztán annyit jelentett hogy nem esett az eső. Hideg volt, jég volt, hó volt, de legfőképpen január másodika, ami magáért beszél. Majd’ két hét tespedés, evés, ivás stb. után csak az elhatározás volt nehéz. De ha lélekben megvan a döntés a testnek is muszáj beleegyezni. Sajnos időnként a test erősebb a léleknél és ez bizony meg is látszik – vagy így, vagy úgy. Reggel hétkor már a helyszínen voltunk és kis szöszmötölés után fél nyolckor belevágtunk. A túra két részből, egy 25km-es és egy 11km-es szakaszból állt. Mind a kettő ún. körtúra tehát a rajt és a cél egy helyen van.
A 25km-es rész (Görgey Artúr Emléktúra) Visegrád–Pilisszentlászló–Visegrád. Az időjárás jelentésekben megjósolt ónos eső szerencsére elmaradt, azért a patakok keresztezésénél meg kellett küzdeni a csúszós jeges felületekkel, a havas részek nem jelenthettek senkinek sem akadályt. Az erdő csodálatos volt leszámítva az egy hónappal ezelőtti katasztrófát melynek jól látható nyomai végig kísértek az egész úton. Gyakorlatilag egész erdőrészek dőltek ki, 20-30-40 cm átmérőjű fák törtek ketté hosszába vagy keresztbe. Jó lendülettel, tempósan meneteltünk előre bár a lendületet és a tempót nehezítette a lejtős részek jeges, havas állapota mely azért óvatosságra késztetett. Azonban így is óránként hoztuk a több mint 4 km-es átlagot, ami figyelembe véve a viszonyokat nem tűnt rossznak. Némileg megfáradva értünk be fél kettőkor a célba.
Kevés lihegés és hosszas szerelvény igazítás után, két órakor indultunk a rövidnek tűnő 11km-es szakaszon (Fedezd fel Visegrádot!) mely főleg Visegrád bel- és külterületére korlátozódott. Így viszont – aki ismeri a helyszínt, annak nem újság – folyamatos föl-le (hegyre-völgybe) mászkálás vette kezdetét, ami azért 25 km megtétele után már nem annyira élvezetes. Némi kényelmeskedés után (Nagyvillám-hegy, Zsitvai-kilátó, Fellegvár) 4 óra környékén vettük észre, hogy sötétedik. Észbe kapva az utolsó sík területen dobtunk egy kb. 2,5 km-es „hell marsot”. Közben, – hogy még jobb legyen – elkezdett esni az eső is. Bevágtunk az utolsó 2 km-es hegyi szakaszra, fölfelé, tudva hogy innen se liften megyünk le. Ez az utolsó lefelé menet volt a legrosszabb (sötét, eső, jég stb.) de túléltük és 5 órakor célba értünk.
Mindent összevetve jó kezdet volt ez a felkészülésre és remélem leszünk még többen is a következő túrákon.